
Dan Millman: A Békés Harcos Útja
A Sebes-féle könyv után, a második legnagyobb hatású könyv volt a számomra, amit először nem is könyvben olvastam, hanem a filmben láttam.
A film / könyv egyik főszereplője Szókratész, akinek
egyetlen neve van és egyetlen neve sincs, és mindannyiunk forrása.
A másik pedig maga az író, Dan Millman sportoló, aki egy megtörtént esetet dolgoz fel. A film jóval később született meg, amiből sok jó, izgalmas és tanulságos rész kimaradt. Ugyanakkor, a film adott inspirációt a könyv elolvasására is, ami annyira tetszett nekem, hogy az összes Millman-könyv megszerzése követte. A piacon, számomra kicsit érthetetlenül "életmód, ezoterika" néven futnak, pedig szerintem a benne hordozott gyakorlati tapasztalások és bölcsességek, minimálisan nyitnak csak az ezoterika világába. Sokkal inkább pedagógia és tanítás a mű.
A szerző tanulságos, főként a Dan-Szókratész közti párbeszédekben próbál tanítani minket. Egy másik könyvében elmondja, hogy sok mestert, tanítót megismert az élete során, akiktől mind meríthetett és tanulhatott valamit. Így talán érthető, hogy a Békés Harcos Útja is folyamatosan bővült, majd egyéb kiegészítő kötetek is követték. Számomra a szerző összes könyve sokat jelentett, szerencsére van belőlük jó néhány.
Az élet nem magánügy. Egy történet és a benne hordozott üzenetek akkor lehetnek csak hasznosak, ha megosztjuk. -olvashatjuk a mű elején
Valójában az egész gyakorlati életre kiterjednek ezek a sorozatok és nem csak a sportban lehet felhasználni a benne hordozott igazságokat, bölcsességeket. Utánpótlás edzőként is vallom, hogy egy fiatalnak mindig szüksége van egy egészséges, őszine, tisztességes világra vágyásra. Szeretne tisztán látni, nagy igazságokról tudni, nem részigazságokról és szeretné amit lát, az legyen, ami. Még akkor is, ha ezek a dolgok abszolút nem fekete-fehérek. Ezért is szeretem ezeket a könyveket, emberek millióinak adtak inspirációt.
Hogyan maradj hétköznapi egy összezavarodott világban.
A könyv három nagyobb részből áll. Első a Változás Szele, második a Harcos Kiképzése, harmadik a Boldogság ok nélkül címet viseli. A szerző végig kerüli az unalmas, leíró jelleget. Ehelyett izgalmas párbeszédekkel, látványos anekdotákkal és metaforákkal fűszerezte mondanivalóját, az én érdeklődésemet végig fenntartotta.
Megdöbbentő részletességgel beszél, hogy elkényesztette az élet, világbajnokként élhetett, beutazta egész Európát, az emberek megbecsülték. Azonban tartós nyugalomra, megelégedettségre sehol nem lelt.
Ma már tudom, hogy bizonyos értelemben átaludtam azokat az éveket, és csak álmodtam, hogy ébren vagyok. -vallja önmagáról
Annyi bölcsesség olvasható benne, hogy oldalakat tudnék vele tele írni. A kedvenc történet mégis az, ami épp kimaradt a mozifilmből. Amikor a már betegeskedő Mester (Szok) elvitte kirándulni a Tanítványát (Dan) az erdőbe, majd egy hegyi ösvényre értek. Ott szándékosan kérte, hogy folyamatosan maradjon el tőle, majd elkezdett előre futni. Egészen addig, amíg beláthatatlan távolságig ért, majd el is vesztették egymást. Később, a már beteg Tanítót a földön fekve találta meg, nagyon gyenge életjeleket mutatva magáról, végül ezek is abba maradtak. Nem volt se szívverése, se lélegzése. Amikor már kezdett tudatosulni a dolog, egyfajta elektromosságot érzett, mindennél erősebb jelenlétet. Mihelyt abba hagyta a próbálkozást, elkezdett belé visszatérni az élet és újra verni a szíve. Szívrohama volt. Ekkor döbbent rá, mekkora kockázatot vállalt érte és könnyen lehet, az egész csak a szerencsén múlott...Végig ezek a paradoxon történetek zajlanak a műben.
Tanító vagyok és példák által tanítok. A szó nem elég. Csak azt tudod megtanítani, amire tapasztalaton keresztül tettél szert.
A könyvet ajánlom minden sportszerető és nem sportszerető embernek egyaránt, számomra alapmű. Tudom, hogy lesznek olyanok, akik megkérdőjelezik és olyanok is, akik az egészből semmit sem értenek meg. Én nagyon sok inspirációt kaptam, hasonló tematikán épül a Szókratész Utazásai könyv is. Számomra ez a remekmű az olvasási élmény tetőfoka.
Békés Szív, Harcos Szellem!
Mátyás Richárd, 2025.05.30.