Interjú Zsengellér Zsolttal

Interjú a Feleki,- és Szepesi-díjas sportújságíróval. Édesapja Zsengellér Gyula "Ábel" világbajnoki ezüstérmes, főiskolai világbajnok, kétszeres európai aranycipős, Európa-válogatott labdarúgó.

Zsengellér Zsolt többször fogadott Németkéren, ahol jelenleg is él. Tegező viszonyba kerültünk, ezért a cikk is így íródott, ezen találkozók összefoglalásaként.

- Mi a legfontosabb sportújságírói hitvallásod?

Soha nem kellett megtagadnom önmagamat, úgyhogy annak is hangot adtam, ami nagyon tetszett és annak is, ami nagyon nem. Ebből voltak is nézeteltérések, de 1-2 fröccs mindig segített rajtuk. Tudták, hogy értük teszem.

- Mi az első dolog, amit megnézel egy foci csapaton?

Nincs olyan, hogy első. Megfűrkészem a csapatmunkát, a kapust és a védekezést, aztán a jobbikért szorítok, ha semleges vagyok. Egyébként meg az Újpestért...

- Milyen különbséget látsz az akkori és mostani labdarúgásunk között?

Nem lehet összehasonlítani. A futball mára üzlet lett. Felgyorsult a játék és többet játszanak kis területen, de akkor is kellett a labdához érteni, a technika volt az első. Ma sokat játszanak hátrafelé, indokolatlanul.

- Miért nem lett belőled labdarúgó?

Édesapám nagyon magasra tette a mércét. Amikor 11-12 évesen a Vasas Izzóba kerültem, láttam hogyan cseleznek az ottani játékosok és hamar rájöttem, belőlem nem lesz nagy labdarúgó. Édesapám akarta, hogy a helyébe lépjek, de nem volt hozzá akkora tehetségem és nem akartam Zsengellér II lenni. Azt akartam, a munkám miatt ismerjenek el és ne az miatt, hogy hova születtem.

- Édesapád, Zsengellér Gyula, világhírű labdarúgó volt, hogyan emlékszel vissza rá?

Nagyszüleimnek úgy volt, hogy nem lehet már gyerekük. Sok év után, aztán mégis jött apám, mindenki nagy meglepetésére és boldogságára. Talán, ezért is lett olyan jó labdarúgó. A saját feje után ment, de az élet őt igazolta. Bárhol járt a világban, mindig gondolt ránk. Érettségire például egy Fiat 600-ast kaptam tőle, ami 1960-ban az országban is nagy szó volt. Így könnyebben ment a csajozás is...

- Hogyan lett ő "Ábel"?

Apám az Újpesthez igazolt 1936-ban és nem sokkal utána jelent meg Tamási Áron: Ábel, a rengetegben című regénye, amelyen egy nagyorrú karikatúra szerepelt. Innen kapta a becenevet.

- Akkor ez hasonló ahhoz, amikor József Attila, a Sebes Gusztáv (később a világ legeredményesebb labdarúgó szövetségi kapitánya) osztálytársa volt az elemiben és ekkor írta az ő édesapjáról a "Csoszogi, az öreg Suszter" című novelláját, ami az öreg, jólelkű mesteremberről szól. 

Igen, pontosan.

- Az Aranycsapatról és a Sebes Gusztávról van emléked?

Vannak, persze. Mindegyik játékossal barátságban voltam, sokat találkoztunk, beszélgettünk. Sebes '56 után a Dózsa szakmai igazgatója volt, egészen a '60-as bajnoki címig és én ott fociztam az ifiben 1961-ig. Később is gyakran találkoztunk, sőt, több újságcikket is készítettem vele. Nem mindenkivel, de velem szóba állt.

- Nélküle lett volna magyar Aranycsapat?

Nyilván nem. Egy jó edző, mindig legalább 51 százalékban benne van egy csapat eredményeiben. 

- Nagyon magas fokú szakmaiságot olvastam a könyveiben. Ez honnét, miből fakadt?

Sebes az MTK futballkultúrából jött, ahogyan, számos nemzetközi sikert elért edzőnk is. Ha a futballról megszólalt, azt tátott szájjal figyelték a játékosai. A könyvei nekem is megvannak. (A Sebes-könyvről szóló cikkemet itt megtalálod: Sebes Gusztáv: Örömök és csalódások :: focisuli)

- Kint voltál a magyar-angol 7:1-es visszavágón?

Arra emlékszem, hogy nagyon nehéz volt rá jegyet venni. Sikerült kettőhöz hozzájutnom, de eljátszottam a saját részemet, gyerek voltam még.

- '56-ot hol, hogyan élted meg?

'56-ban a kecskeméti Piárba jártam és nem engedtek haza, csak november 2.-án, a szülinapomon autóstoppal. Ahogy hazaértem, a nevelőapám, Horváth Lajos megkínált egy cigivel.

- Mostanában sokat olvasom, hogy Kocsis Sándor (Kocka) jobb játékos volt, mint Puskás Öcsi. Te, aki láttad mindkettőt focizni, mi a véleményed róla?

Szerintem nem. De, a futball, már csak olyan, hogy ízlések és pofonok. Kocka népszerűbb volt itthon, mert eredetileg fradista volt és a lelkében mindig is az maradt. Öcsit próbálták lejáratni a disszidálása után, hogy nem tud magyarul, nem emlékszik a 6:3-ra meg ilyenek. Ez mind hazugság volt.

- Sok könyvben, sokat olvastam a Kockáról. Szomorú, amilyen körülmények között elment ő is.

Kockát hazaengedték titokban az édesanyja temetésére. Talán 7-8 napot volt itthon, de a búcsú után bekerült a Péterffy kórház idegosztályára, ott feküdt néhány napot, de a lábfeje már le volt vágva. Depressziós volt, legalább kétszer, vagy háromszor voltam benn nála és megígértem, hogy senkinek nem mondom el, miről beszéltünk és megesküdtem, hogy nem írom meg.

- A Czibor mondta, akivel Barcelonában végig jóba maradtak, hogy a fájdalmai ellenére is végig szerény maradt, mindig mondogatta neki, hogy "ennél többet nem kaphattam az élettől, mint amit kaptam." Nagyon jó lelke lehetett.

Így van.

- A Hrotkó Zoltán könyvében is olvastam, akik a Hungáriát megalapították külföldön, hogy mekkora kockázatot vállaltak a disszidálással a magyar sportolók, egy jobb élet reményében. Te soha nem gondolkodtál a disszidáláson, édesapád után?

Nem, pedig volt rá lehetőségem. Tartozkódtam külföldön, sok helyre eljuthattam, de tartósan nem tudnék kint maradni. Legfőbb oka, hogy sok disszidens sportolóval beszélgethettem és jó kapcsolatot ápolhattam velük, de igazán boldognak egyiküket se láttam.

- Azt szabad tudni, hogy édesapád miért nem jött haza 1990 után?

Megnősült '56 után Cipruson, voltak ott házaik nekik (Marikának hívták a nejét) és lakásaik is Szalonikiben, Athénben és ott éltek. Jóapám Cipruson is halt meg, de aztán 2013-ban, Zsengellér Gábor unokabátyám hazahozatta és most Cegléden a szüleivel és legidősebb bátyjával (négyen voltak testvérek) együtt nyugszik.

- Jó egészséget kívánok a 82 éves Zsengellér Zsoltnak!

Mátyás Richárd, 2025.07.24.