Kovács István: A Futballpápa!

Egy elfeledett BEK,- és Világ Kupa győztes magyar edző, a Totális Futball megalkotójának tanításai.

Sajnos Kovács Istvánról méltatlanul kevés szó esik itthon. Ezt a hiányt szeretném valamennyire most pótolni. Pedig "Pista bácsit" a modern francia labdarúgás megalapozójának tartják. A későbbi francia köztársasági elnök, Jacques Chirac, amikor tudomást szerzett a haláláról, megszakította a kormányülést és egy perces néma megemlékezést kért a jelenlévőktől. Két év alatt mindent megnyert az Ajax-szal. Cruyff a legnagyobb hatású tanítójának, mesterének tartotta. 1978 őszén EB selejtezőn találkozott a román és spanyol válogatott, ahol mindkét külföldi csapat trénere magyar volt: Kovács István és Kubala László. Ez világszenzáció volt. 

Ez a cikk nem életrajzi, hanem a tréner főbb tanításait tartalmazza, szakmai kiegészítésekkel, melyhez segítségül lesznek a kutatásaim és a Móra László, róla szóló könyve is.

Egy labdarúgó számára semmi sem fontosabb, mint az a bizonyos mentalitás, azaz mindent a futball szemszögéből megítélni.

Márpedig a futballt sokan próbálták, próbálják kisajátítani a saját hitviláguk alapján, például kondícionális képességekre, taktikai variációk százaira, játékrendszerek háborújára és lehetne folytatni a sort. Ha viszont, a futballból vezetünk le mindent, akkor minden képességet és készséget egyszerre használunk fel, csak nem azonos időben. Az arányok megtalálása a legfőbb feladatunk.

Jó edzőt szakmai tudása tesz naggyá, s nem az - a közhiedelemmel ellentétben - hogy jó játékos volt-e vagy sem. Jó edzőnek ismernie kell mindent ami a szakterületére vonatkozik.

Nem vagyunk pszichológusok, de folyamatosan pszichológiai munkát végzünk. Nem minden edző pedagógus, de rendszeres pedagógiai, tanítói munkát végzünk. És így tovább...Aki tapasztalt edző, tudja, hogy sok mindenre oda kell figyelnünk, ami látszólag nem is tartozik a feladataink közé. Mára már számos önálló szakma kifejlődött ebből, elég csak a mentál trénerre gondolni, vagy a videóelemzőre. 

A világ legeredményesebb labdarúgó szövetségi kapitánya, (aki szintén magyar) Sebes Gusztáv írja a könyvében, hogy aki korán edzőnek áll, valójában előnyt élvez a komolyabb játékosmúlttal rendelkező emberrel szemben, mert korábban megtapasztalja azokat a vezetőedzői teendőket, amiket más csak a játékos pályafutásának befejeztével tehet meg. Más valakitől látni ezeket a feladatokat és teljesen más, amikor saját magad vagy benne a szituációban és magad is oldod meg. A tudást át kell tudni adni. A két tréner gondolkodása abszolút összecseng egymással. Cikkem a Sebes-könyvről itt elérhető: Sebes Gusztáv: Örömök és csalódások

Nem lehet a játékosokat egy kalap alá venni. A közös edzések mindenkire érvényesek, de szükséges az egyéni adagolás.

Az egyéni adagolás, speciális vagy egyéni edzés újnak hatott akkoriban. Ez a felfogás egy másik magyar BEK-győztes edzőjével is összhangban van, egy bizonyos Guttmann Béláéval. Ő mondta, hogy minden játékost egyéni bánásmódja alá kell helyezni, vagyis mindenkinek másra van szüksége egy adott pillanatban. Ezért elengedhetetlen a megfelelő csapatkohézió, hogy a játékosok ismerjék meg egymást. Minél erősebb a kötelék köztük, annál jobban küzdenek egymásért is és kezelik jobban az érzelmileg megterhelő helyzeteket is. Ezt a légkört csakis az edző tudja kialakítani, megteremteni ennek feltételeit.

Bármennyit tarthat egy felkészülés, ha az intenzitás hiányzik. Az edzésnek a játék képét kell tükröznie.

Ezzel sokszor keveredett nem csak "Pista bácsi" de én is bírálókra, éppen a nemrég említett futball kisajátítások miatt. Pedig, ha a játékból indulunk ki és abból bontjuk le az intenzív képzést, jóval nagyobb hatást érünk el vele, mintha a részletektől, vagy csak egy részképességtől kezdenénk. Ezt hívjuk globális képzésnek. Puskás mondta, ha részletektől építkezünk (parciális képzés) az valójában soha nem fog összeállni egy egésszé a játékos fejében. Megint csak összefutnak a szálak az egykoron méltán világhírű "magyaros észjárás" kapcsán.

A játékosok féltek a neves csapatoktól, gátlásosan játszottak, s emiatt, főleg idegenben, súlyos vereségeket szenvedtek. Ennek gyökereit sokáig nem sikerült kiirtani, különösen a vidékről érkező játékosok esetében.

A mostani magyar, erőltetett kiválasztással, sajnos éppen ezt érjük el. Ezért is történhet meg az, hogy a magasabb osztályba átigazolt játékosok jelentős többsége megreked azon a szinten, vagy idővel lejjebb kényszerül adni, de ezt követően, egyre többen hagyják abba is. Ha a 12 éves vezetőedzői tapasztalatomról mondhatok önálló véleményt, én az ilyen esetekben, sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnék arra, hogy mi zajlik a játékosban, milyen a háttere, életútja. Meggyőződésem, hogy a természetes kiválasztódásnál, az egészséges verseny(szellem)nél nincs jobb rendszer, ami felszínre hozná és meg is tartaná a tehetséget. Játékos élménytől haladni a tudomány felé és nem fordítva. A gyerekek össze-vissza igazolása nem segíti ezt a folyamatot. Részben, ezért is hoztam létre ezt az oldalt, hogyha valaki kevésnek érzi az egyesületi munkát, amivel szembesül, tudja ezt pótolni. Legyen szó játékosról, vagy edzőről.

Este - minden este - átgondoltam újra meg újra az aznapi történteket, s tervet készítettem másnapra, lehetőleg mindig jobbat.

Vagyis, az edzést is folyamatokban gondolkodva, egymásra épülve végezte és nem periodizáció alapján. Ez fontos különbség, a játékosközpontú megközelítés és a tudományos megközelítés két végletében. Mindig az adott csapat, pillanatnyi állapotához alakított ki egy adott rendszert és nem a saját rendszerét erőltette rá a csapatára.

A kispályás kézilabdából és kosárlabdából is átvettem bizonyos dolgokat. A megerősített védelem kapjon támadó feladatot is és a csatárok se maradjanak függőben, hanem jöjjenek hátra, segíteni a védőknek. Ezt hívták totális futballnak, amit a nevemhez kötnek.

Lényegében a futsal fontosságára hívja fel a figyelmet, ami elengedhetetlen a képzésben, mint olvassuk. Szükség van az egész pályát bejátszó játékosokra, az állandó helyváltoztatásra, a védekezést és támadást együttesen megtanítva és nem elválasztva egymástól. Ehhez elismerte, hogy változtatnia kellett az addigi edzésmódszereken. Nem mindenki tudott ehhez alkalmazkodni, de aki igen, azok a játékosok gyorsabbá váltak, labdakezelésük felgyorsult. A játékosok egyéni felelősségének és a csapatszellem növelésével vált az Ajax játéka érettebbé, átgondoltabbá.

A dinamikussá vált játék nyomán, egyre inkább elmosódtak a fix pontok, senki nem beszélt 4-2-4, vagy 4-3-3-as hadrendről. A taktikát mindig a pillanatnyi cél határozta meg. Meghaltak a játékrendszerek.

Jó pár edzőképző tanfolyamot elvégeztem, de még mindig statikai feladatokat végeztünk rajt, játékrendszerekről beszélve, évtizedekkel lemaradva a nemzetközi futballtól. Éppen erről szól egy másik cikkem, melyet ide kattintva megtalálsz: Dr.Kovács Ferenc: Alakzat vagy rendszer? :: focisuli

Kovács István regnálása alatt az Ajax félelmetes teljesítményt ért el. Két év alatt mindent megnyert, 123 mérkőzésből 85%-os győzelmi arányt ért el, mérkőzésenként átlagos 3,3 gólt rúgott. Mégis, méltatlanul kevés szó esik róla. Cikkem ezért született meg, hiánypótló jelleggel, tisztelegve munkássága előtt.